Az autó drága – ez egy olyan alapvetés, amellyel mindenki egyetért –, épp ezért fájdalmas mind lelkileg, mind a pénztárcánknak, ha ellopják. Aki átélte már, hogy reggelre kelve az autójának csupán a hűlt helyét találja, az tudja, mennyire fontos az autóvédelem, amely többféle rendszerrel, sőt, rendszeregyüttesekkel képes szavatolni a biztonságot; ezek egyike az indításgátló, amelyből többféle is a rendelkezésünkre áll, ha meg szeretnénk védeni értékes tulajdonunkat.
Az indításgátlók többfélék lehetnek aszerint, hogy milyen módon akadályozzák meg az autó megmozdítását, így például blokkolhatják a motort, a kerekeket, a sebességváltót, vagy a gyújtásrendszert. Egy másik különbség közöttük a tulajdonos azonosításának módja, ami lehet egy hozzá tartozó kulcs, de napjainkban az ujjlenyomat, illetve akár a retinaleolvasás is megoldható. Léteznek persze egyszerűbb indításgátlók is, mint amilyen például a kormányzár, ám ennél lényegesen modernebb berendezések is léteznek már, amelyeket elsőre észre sem lehet venni.
Az elektronikus indításgátlók a legkifinomultabb és legfejlettebb rendszerek, amelyek csaknem 100%-os biztonságot nyújtanak. Az elektronikus indításgátlók nagyjából azonos műveleteket hajtanak végre, így például a motor, vagy az üzemanyagrendszer letiltását, a különbség csupán a hozzájuk kapcsolt rendszerekben mutatkozik meg. Léteznek ezen felül olyan típusok is, amelyek az elektronikával állnak kapcsolatban, és hibás parancsokat adnak ki bizonyos feladatok elvégzéséhez, például az üzemanyag-befecskendező rendszernek, amely, ha rossz parancsokat kap, és véletlenszerűen működik, megakadályozza a motor beindítását.
Cégünk, a Carprotect Intelligens Járművédelem a legkorszerűbb autóvédelmi berendezéseket, így többek között hatféle indításgátlót is forgalmaz, és a készülékek beépítését is vállaljuk ügyfeleink járműveibe, sőt, akár autója ingyenes GSM és műholdas távfelügyeletét is ránk bízhatja. Tudjon meg többet termékeinkről és szolgáltatásainkról a www.carprotect.hu címen elérhető honlapunkon!
Amennyiben felkeltettük az érdeklődését az indításgátlók iránt, és szeretné biztonságban tudni a járművét, válasszon Ön is bennünket! Ha kérdése lenne termékeinkkel, illetve szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén: a +36-30-688-5327-es és a +36-30-954-0413-as telefonszámainkon, vagy az info@carprotect.hu e-mail címünkön!