Elég nagyok lettek a gyerkőcök a saját medencéhez, vagy egyszerűen csak szeretne egy kis luxust csempészni a kertbe? Úgy gondolja, hogy a medenceásást akár saját maga is meg tudná csinálni, és fölösleges kiadás lenne profikra bízni a feladatot? Tekintsük át, milyen lépésekből áll egy ilyen munka, és meg fogja látni, hogy mégis jobban jár, ha nem vág bele önállóan!
Amennyiben a hely engedi, szinte vétek kihagyni a saját medence építését, hiszen ezzel a legnagyobb hőséget is könnyű elviselni. Jó móka a kicsiknek, és természetesen a felnőttek számára is remek kikapcsolódási lehetőség, de teret adhat akár egy kis testmozgásnak is. Az alapozás és a medenceásás azonban korántsem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek elsőre látszik, sőt!
A medence helyét nem csak a méret miatt kell okosan megválasztani, hanem a kiszemelt terület egyenletessége is fontos szempont. Szükség szerint ugyanis elő kell készíteni a terepet, ez magába foglalhatja az egyengetést vagy a feltöltést és a talaj tömörítését. Az alapterület meghatározása sem olyan egyszerű feladat, a méretezésnél figyelembe kell venni például a gépészet helyét.
Ha elérkezik a medenceásás ideje, olyan nehézségek merülhetnek fel, mint a különféle tereptárgyak, például szikladarabok felbukkanása, amiket értelemszerűen el kell távolítani. A föld kiemelését követően érkezik el az újabb megoldásra váró feladat; a fölösleges föld, illetve törmelék elszállítása, amit szakszerű segítség nélkül gyakorlatilag lehetetlen elvégezni.
És mindez még csupán az egésznek az alapja, méghozzá nagyvonalakban! Továbbra is biztos benne, hogy nincs szüksége egy megbízható csapatra, akik elvégzik mindezt Ön helyett? Ha úgy véli, jobb profikra bízni a munkát, cégünkre, a Böhmer Kft.-re számíthat!
Az előkészítéstől az ásáson át egészen a föld elszállításáig mindent vállalunk, amivel meg tudjuk könnyíteni Önnek a medenceépítést. A www.bohmerkft.hu weboldalra kattintva tájékozódhat szolgáltatásunkról, és ha meggyőztük, várjuk megkeresését a +36-28-559-495-ös telefonszámon vagy a bohmerkft2002@gmail.com e-mail címen!